Furcsa helyzet állt elő. Mindig vannak olyan időszakok, amikor az embert folyamatosan döntések elé állítják. Illetve hát nem is más emberek, hanem az élet. És merre menjek tovább? Ez az én esetemben jelenleg nagyon is fennálló helyzet, és egyre nehezebb választani. Megvannak a lehetőségek, és rajtam áll, hogy melyik csomagot választom. Ha már itt tartunk, közgazdasági fogalommal élve, melyik jószágkosarat választom én, mint fogyasztó.

Mert ugye választanom kell a tanulás-barátok-barátnő(itt opcionálisan a buli is állhat) háromszögből. Tudjuk nagyon jól, hogy hosszútávon egyszerre csak kettő mehet a háromból. Fiatal vagyok, szeretném élvezni a helyzetet, hogy mindent lehet. De rá kell ébrednem, hogy már egyáltalán nem vagyok ennyire fiatal. Egyre inkább megközelítem azt a kort, amikor választanom kell. Nem akarom, hogy a barátaim úgy érezzék, hogy nem foglalkozok velük eleget - ugye ilyen esetben általában a barátnőre fogják, és nem a tanulásra. A barátnőmet nem akarom elveszíteni, olyan okokból kifolyólag, hogy úgy érzi nincs rá elég időm, energiám, nincs erőm figyelni rá vagy csak simán már annyira szétszórt vagyok, hogy úgy érezze, már nem is fontos számomra. Jön a harmadik nem akarom. Nem akarok tudás nélküli maradni. Ha most így belegondolok a tanulás iránt érzett utálatomba, alaptalannak érzem. Jelenleg egy kicsit ki vagyok éhezve a tudásra, és arra, amit a puszta tudásommal majd később elérhetek.

(Azon is gondolkodtam már, hogy ha még egyszer kezdhetném, biztos hogy kétkezű munkásnak mennék. Mindig is tetszett a festő-mázoló, mint amolyan szakmunkás munka. Szerintem jól is menne.)

Tehát nehéz választani, hogy kire mennyi időt, energiát, figyelmet fordítok, hogy mindenkinek jó legyen, és én is meg legyek magammal elégedve. Mert ami azt illeti, elég nagyok a felállított elvárások magammal szemben. Remélem minden sikerülni fog, amit elterveztem.

Próbálok pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, ha ez a bejegyzéseimen sokszor nem is látszik. De mindig reménykedem. És ha minden igaz, az hal meg utoljára. Bár lehet, hogy néha jobb lenne, ha a remény lenne az első a sorban, de hát tudjuk nagyon jól, hogy nem minden kalács mézeskalács. De azért tovább evezek életem csónakjában, akármekkora is azon a lyuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.