megoldjuk? valahogy biztosan.

2012.03.02. 19:14

Az élet nem egyszerű. Ebben mindig teljesen biztos voltam. És vannak olyan dolgok, amik bizonyos emberek számára teljesen egyértelműnek tűnnek, és mások számára mégis annyira idegen dolgok. És itt lehet szó dolgokról, eszközökről, gondolatokról, gondolkodásmódról vagy épp érzelmekről.

Nekem soha nem volt nehéz kifejeznem azt, amit érzek. Ha mérges vagy ideges vagyok, az látszik rajtam, a mozgásomon, a tekintetemen, nem tudom elfojtani magamban. Ha majd kicsattanok az örömtől, vagy épp csak jó kedvem van valamitől vagy valakitől, hangosan kacarászok.

Mindig is híve voltam annak, hogy az én jó kedvem nyugodtan ragadjon át másokra is. Én is szívesen mosolygok olyan embereken, akik jól érzik magukat. Ott és akkor, ahol és amikor épp vannak. A pillanatért vannak. Tudom, vannak emberek, akik azon gondolkodnak, hogy: "Ennek meg mégis mi a francért van jó kedve?" - és szétpukkannak az irigységtől. Én pedig inkább rájuk nézek, örülök, hogy vannak boldog emberek a világban. Ők a színek a világban.

De mindenki életében vannak problémák, mikor nem minden csupa nevetés és boldogság. Egyedül oldod meg, vagy együtt valakivel. A kérdés, hogy menni fog-e, általában mindig felmerül. És a kérdés hiba. Nem kell kételkedni, menni fog minden. Így vagy úgy, de minden megoldódik. A múlt szép, a jelen gyönyörű, a jövő pedig csak rajtunk múlik.

Új elhatározásra jutottam. Más életet szeretnék. Persze, nem mintha sok bajom lenne a múlttal, vagy azzal, ami most van. De miért ne élvezhetném még jobban azt, hogy egyszer élek? Már csak pár bökkenő van, de le fogom küzdeni mindet :)

Így aztán úgy döntöttem, hogy irány ÉLNI!

A bejegyzés trackback címe:

https://nomadkodexek.blog.hu/api/trackback/id/tr784285033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása