az elmúlt napokban éreznem kellett volna valamit. valami olyat hogy megszakadt bennem valami. és pont én gondolom így. de nem érzek semmit. mintha egy kietlen sivár tájon járnék és az élet utolsó reménycseppje is felszárad az orrom előtt. így már a kiszáradás fenyegette élet tudatával bolyongok a semmiben miközben égetően szikrázó fénygömb világít rám. és még ez a lehetetlen helyzet sem hozza ki belőlem azt amit normál esetben várnék. talán azért mert ez egy nem normális eset. valami megszakadt de mégis úgy érzem két lehetőség van ebből a helyzetből. talán azért alakult így és azért nem félek és azért nem érzek semmit mert tudom hogy bár most vége de soha semmi nem tart örökké. vagy csak egyszerűen nem is érdekel annyira hogy ezért most a földhöz vágjam magam.

a lelketlen kút mélyén érzem magam. szívtelen volnék? nem hiszem. csak nem akarok érzéseket pumpálni egy lehetetlen helyzetbe. a lemondás sem könnyebb de legalább nem végtelen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.