Vannak bizonyos dolgok, amik egy idő után már kényelmetlenek kezdenek lenni. Ennek több oka lehet ugyebár. Elkopnak, elértéktelenednek. De miért? Miért van az, ha valamire egyszer szükségünk volt, arra egycsapásra hirtelen nem lesz? Megunjuk, belefáradunk. És lehetnek ezek így kapcsolatokkal is. Embereket szeretünk, kedvelünk, megszokunk, elviselünk, utálunk. Mindenkit be tudunk sorolni egy típusba. A szeretünk típusból hamar kerülhet át ember az utálunk típusba. De szép lassan le is csúszhat a létrán. Már csak kedveljük, majd a megszokás. Ott van mellettünk mindig de nem foglalkozunk vele. Aztán már zavar, de még elviseljük és végül már-már utáljuk.

Az emberi kapcsolatokat nehéz kialakítani, és még nehezebb gondozni. Konfliktusok, amiket megoldunk, majd jön újabb száz. Vannak helyzetek, amikor nem tudjuk egymást elkerülni. Ilyenkor muszáj legalább elviselni a másikat. De muszáj egymásra erőltetnünk magunkat? Hát ezt hívjuk társadalomnak.

Nem akarok feszengve élni és nem akarok senkinek sem hazudni. De ha az igazságot mondom, akkor megbántok valakit. Jó ez így? Semmiképp. De mindenképp kényelmetlen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.