Mindannyiunk múltjában vannak dolgok, személyek, megtörtént események, amikről nem szívesen beszélünk. Nem azért, mert ezek rossz dolgok, vagy hatalmas megbocsáthatatlan hibák. Egyszerűen csak kellemetlen érzést kelt bennünk, vagy olyan emlékeket idéz fel, amelyek jobb, ha nem kavarodnak fel az emberben.

Néha akarva-akaratlan is elszóljuk néhány titkunkat, amivel nincs baj, ha ezt olyan ember közelében tesszük, akiben megbízunk. Én ilyen vagyok. Sokszor csak mondom, anélkül, hogy átgondolnám, mit is fecsegek. Persze ilyen mélységekbe csak azzal bocsátkozom, aki érdemes rá. Vagy van, hogy a helyzet hozza úgy, hogy meg kell magyarázni az adott szituációt, és ezt is bizony csak a múlttal lehet magyarázni. Azt hiszem, ezt nem kell boncolgatni.

De mindenkinek van olyan emléke, amiről nem akar beszélgetni. Egyszer majd talán jön a megfelelő pillanat, hogy ezt kitárgyaljuk valakivel. Lehet, hogy majd életem végéig várom ezt a pillanatot... lehet, hogy már nincs is olyan messze az a bizonyos vég.

Bár az idő távlatából az emlékek megszépülnek, azért én szívesen otthagyom őket a múltban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.