Vannak bizonyos dolgok, amik egy idő után már kényelmetlenek kezdenek lenni. Ennek több oka lehet ugyebár. Elkopnak, elértéktelenednek. De miért? Miért van az, ha valamire egyszer szükségünk volt, arra egycsapásra hirtelen nem lesz? Megunjuk, belefáradunk. És lehetnek ezek így kapcsolatokkal is. Embereket szeretünk, kedvelünk, megszokunk, elviselünk, utálunk. Mindenkit be tudunk sorolni egy típusba. A szeretünk típusból hamar kerülhet át ember az utálunk típusba. De szép lassan le is csúszhat a létrán. Már csak kedveljük, majd a megszokás. Ott van mellettünk mindig de nem foglalkozunk vele. Aztán már zavar, de még elviseljük és végül már-már utáljuk.

Az emberi kapcsolatokat nehéz kialakítani, és még nehezebb gondozni. Konfliktusok, amiket megoldunk, majd jön újabb száz. Vannak helyzetek, amikor nem tudjuk egymást elkerülni. Ilyenkor muszáj legalább elviselni a másikat. De muszáj egymásra erőltetnünk magunkat? Hát ezt hívjuk társadalomnak.

Nem akarok feszengve élni és nem akarok senkinek sem hazudni. De ha az igazságot mondom, akkor megbántok valakit. Jó ez így? Semmiképp. De mindenképp kényelmetlen.

Sok a negatív bejegyzésem. Gondoltam most már igazán itt volna az ideje egy valóban pozitív dologról is írni. De gondoltam mindezt nem lehet megtenni anélkül, hogy minden rendben lenne. Nos, úgy érzem eljött a pillanat, hogy a mostani dolgaimra azt mondjam, nincs vele sok gondom. Nincs sok. Mert mindig van gond, csak az a nem mindegy mennyi. Jól érzem magam és minden rendben. Persze, vannak fájó dolgok, vannak idegesítő pillanatok és sokkoló mozzanatok. Mint mindig.

De most egyenesben vagyok, kérem ne zavarjanak!

2 idézet, és azt hiszem az egész élet benne van.

"Az embert mindig vonzotta a tenger, de mivel nem természetes közegünk, nagy veszélyt jelent. Hullámok, áramlatok, sodrások, szelek, mindnek megvan a maga kockázata, amivel számolni kell.
Egy téves meglátás olyan hibához vezethet, ami végzetes lehet. De a jó tengerész nem küzd az elemekkel. A jó tengerész használja és az előnyére fordítja őket, míg mások a kevésbé szerencsések talán örökké sodródnak, gyakorta több darabra vágva, míg ő mindig épségben ér haza." - Dexter S04E07

"Hagyod, hogy az emberek azt mondják Neked, hogy Te nem érsz semmit.
Most mondok valamit, amit amúgy is tudsz. A világ nem csak napfény és
szivárvány!
Ez egy kegyetlen, undok hely! És bármilyen tökös srác vagy, térdre kényszerítenek, ha hagyod, és soha nem engednek felállni. Senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést álsz ki mikor talpon kell maradni. Bírni kell a pofont, és muszáj menni tovább, csak így lehet győzni. Ha tudod, hogy
mit érsz, menj és küzdj meg azért, ami jár, és közben viseld el a pofonokat. Ne mutogass másra, ne mond, hogy nem te vagy a hibás, hanem ő vagy ő vagy akárki. Ez gyáva duma! És Te nem vagy gyáva! Te jobb vagy annál!" - Rocky VI

vannak dolgok amiken nem változtathatunk. egyáltalán miért akarunk mindent úgy formálni, hogy nekünk kényelmes és jó legyen? hisz úgy jó ahogy van. az ég kék, a fű zöld, a virágok színesek. a méh csíkos. ezt elfogadjuk. hát fogadjunk el mindent ilyen egyszerűen. na persze, ez nem jó hisz akkor nincs értelme élni. nem harcolunk semmiért? ez értelmetlen. az életnek van értelme? lehet hogy nincs, de mégis elfogadjuk. mert milyen jó élni. az ég pedig maradjon kéknek, a fű pedig zöldnek. és minden maradjon úgy ahogy van. mert ez így jó.

egy végtelen körforgás, melynek sosincs vége. megint odaértem ahonnan indultam. jó ez így? én sem tudom. de amikor magával ránt az érzés az egyszerűen... hagyjuk. újra és újra úgy érzem kell nekem. nyughatatlan vagyok kit csak ez a drog tart ébren. de amitől éber leszek egyben el is vakít. így most mégegyszer :)

Középpontban: a most! De ez a jelen a múltból következik és meghatározza a jövőt!

Csak az esőcseppek kopogása szűrődött be az ablakon át. Odakinn csendesen esett az eső, ezen a fülledt tavaszi vasárnap. Az ablak tövében üldögélve néztem ki az ablakon. Eső. A föld megtisztítója. Lemossa a port és koszt a föld színéről, s mikor a nap melegétől elpárolognak a víz amúgy állandóan mozgó molekulái, megtisztultnak érezzük a levegőt. A földön minden körforgásban van. Mi is. Így aztán akármi történik, újra és újra megtisztulunk és felfrissülünk. Viszont mindig le vagyunk, és le leszünk kötve. Földhöz vagyunk ragadva, még akkor is, ha természetünk ábrándozó, kalandos. Itt kell élnünk. Mert emberek vagyunk. Emberek.

ez van, ha egy új pár szemet kapok vagy csak egyszerűen a régiek elé egy szemüveget raknak, hogy máshogy lássam a világot. a változás hihetetlen és izgalmas. úgy hiszem az élet rövid. akkor lehetne az a mottóm: minden kihívás ad egy alkalmat. ez most elég zavaros. de új és irreális célokat írtam magamnak. azt tervezem hogy az élet vidám oldalát nézem és mosolygok az idegenekre. és ez a szemüveg... ő az új társam. bűnös de drámai hatással volt rám. semmi nem tűnik ugyanannak, semminek nem olyan a színe és szaga. változott a hozzáállás és a perspektíva. lehet hogy az életem nem lesz már mégegyszer ugyanaz. de legalább szeretném szeretni az új valóságomat.

egy pillanat mely örökre beleég emlékedbe… mikor belenézel a szemébe. mikor nem bírod levenni róla tekinteted. mikor nem akarod elengedni a kezét és ha végül elbúcsúztok te még fájón utána pillantasz. de van hogy nincs kinek a szemébe nézni és az ő szemein át végignézni életed. nincs kit tiszta szívedből szeress, ki minden pillanatban hiányzik még akkor is ha veled van de nem öleled. mert ő testesíti meg a szeretet fogalmát életedben. és nem érdekel sem múlt sem jövő mert ő most van itt veled és csak ez a fontos. közeledtét érzed és már várod mikor ér oda. és úgy lépsz felé mintha először találkoznátok, úgy öleled mint rég látott barátot és csillogó szemeid úgy tekintenek rá hogy azt sugallják: „Végre megtaláltalak!” szeretet, szerelem vagy még annál is több és te csak bízni tudsz abban hogy a következő nyári szellő nem fújja tova hogy aztán örvénylő porként eltűnjön végleg.

tehát? … talán

A legjobb dolgokat sem nehéz elrontani. Illetve azokat a legkönnyebb, mert az ember végig sem gondolja épp mit tesz vagy mit mond. 'Ugyanmár, ezt úgy sem lehet elrontani!' - gondoljuk, aztán persze hogy elrontjuk. És a végén csak a fejünket fogjuk.

Sajnálom.